AZ ORVOSI KAR

Hej, szörnyű álmom volt ám az éjjel,

Megjelent búsan s ah, nem begyesen,

Megjelent ágyamnál, s a mellemre ült maflán

A debreceni egyetem,

Akiért írtam ezer vezércikket,

Akiért szidtam a zord kormányklikket,

S aki még mindig teng-leng betegen,

Ó, árva egyetem,

Feje még egyre bú-bogártól viszket,

És megvakarni hiába akarja,

Mert nincsen néki karja,

Hej, hiányzik néki

Az orvosi karja.

Mellemre ült, s elsírta, mi a titka,

Ah, búsabban sírt, mint Simon Juditka,

Szegény kis egyetem, alig-alig ölnyi

S az orvosi karja nem akar kinyőlni.

Sírása pedig szólott ilyenformán:

Brühühü, a kormány

Dédelgeti Pozsonyt, mint egy csecse nőt,

S neki hozatott a gólyával

Egészséges egyetem-csecsemőt,

Aki, mint egy csecsemőhöz illik,

Mihelyt alkalma nyillik,

Négykézláb mászkál, azazhogy négy-kar-láb -

De kiskutya farkát

Se ér az ilyen cudar állapot,

Mint az enyim,

Én csak három karral mászhatok,

Azaz csak másznék Debrecenbe,

Ha az olyan könnyen menne,

De a cívis,

Akármilyen szívesen hív is,

Mikor látja,

Hogy a negyedik karom csonka,

Visszaküld szépen a pokolba.

Így bőgött ágyamnál az egyetem,

S én szóltam: Sajnálom nagyon,

Nem segíthetek kegyeden.

De egy tanácsom, nézzük csak, vagyon:

Most, hogy finoman éljek a szóval,

Olyan ön, mint a sivár ormok fenyve,

Mit rosszul ragasztott a szirthez

A sors rideg enyve,

S mit egy kicsike szél is kidönt -

Rövidebben s őszintén szólván,

A fene egyelőre megette önt,

Azaz, hogy önnek az orvosi karját.

De nézze, úgy hallom, fel akarják

Építni itt majd az új közkórházat,

Oda ön három karral is bemászhat,

Bérel egy ágyat,

Belefekteti csonka és bágyadt

Tetemét,

Eszik egy pár millió-pecsenyét,

Szopik egy kevés pótadó-tejet,

Lenyel egy-két interpellációt,

Kiböjtöl négy-öt generációt,

Túlél vagy tizenöt kormánybukást,

S mire majd dédunokáimnak

Kinő a foga

S az általános választójoga,

Ha isten úgy akarja,

A kórházunkból impozánsan

Végre kinőhet majd magának is

Az orvosi karja.

Az egyetem szavaimra elájult,

Csonka kebeléből így tört ki sóhaja:

Na ja!...

S engem és ágyamat megvetve mélyen,

Három sánta meglévő karja-lábán

Elbicegett az éjben.