AZ ŐSZI SÍP

Megfújták már az őszi sípot.

Fülem mögött már elsivított

az őszi szél, a bús szirén.

Vad táltos fogva hintajába,

virágot hint a nők hajába

és panaszt hordoz a szivén.

Búsan suhogtat ostorával.

S pirosra forrt szagos borával

mindenkit hetykén megkinál:

Igyál, barátom, még ez őszön!

mert egyik ősz megy, másik ősz jön;

de te, ha mész, elmész! Igyál!

S amerre száll, titkos jelekkel

és rőtszín szőlőlevelekkel

hullatja teli az utat.

A sípja szól, virága éget.

Nyomába felsikolt az élet,

s a temetők felé mutat.