AZ ÖZVEGY.

A sárguló kertfákra néz

Egy halvány szép nő ablakán;

Az őszi nap leszálla már,

Gyászló, sötét az éjmagány.

«Örök jótékony éj, mikor

Borítod rám homályodat,

Hogy alhassam a szunnyadó

Kedves mellett nagy álmomat?»

A kertben egy szomorfüz áll,

Földig lehajtva lombjait:

Alatta zöld sírbolt fedi

Az ifju férj hűlt tagjait.