AZ ÓPERENCIÁS TENGEREN

Pucér mellemet vágyom betakarni

Felhőkkel mint az őszi, csöndes Ég,

Ne táncoljon tovább az Élet rajta:

Most már hadd jöjjenek a mesék.

Száz méter lenne borotvált szakálam,

Öreg az ajkam, fogam is hibás:

Olyan kicsi tenger lett a szivemből

S olyan nagy az Óperenciás.

Hát megpróbálom magam befelhőzni,

Szólni magamról unott a dolog,

Gyűl és dohog őszi mese és felhő,

Burkolt mellemre rágomolyog.

Volt egyszer, sokszor, volt talán ezerszer,

Hét mérföldes csizmáju hős, derék

Királyfi, ki szabad mellel elindult

És, himm-hámm, elnyelték a mesék.