Az új népköltők

Legyetek hát parasztbetyárok,

És hordjatok fokost, gatyát;

Gyalázza meg káromkodástok

A költészetnek templomát.

Hurczoljatok meg minden eszmét,

Maradjon a sziv parlagon.

És veszszetek az örök éjbe

Rosz dalotokkal egy napon.

Szidjátok a czudar világot,

Mig nyelvetek ki nem szakad.

Legyen a lebujban tanyátok,

Horkoljatok a pad alatt.

Igy nyuljatok aztán a lanthoz

S irjatok verset részegen:

Az egyéniség s szenvedély csak

Ugy látszik meg a verseken.

Igyatok hát! és önhibátok

Miatt is mást gyülöljetek.

De az igaz költő kigúnyol

S a józan ember kinevet.

Pálinkát hát a rosz gebének,

Hogy vásáron tüzes legyen;

Különben csacsihoz hasonlít,

Mely szelid szóra nem megyen.