AZ UTOLSÓ RÉSZLET

Részletekben halok meg: érzem.

Talán egy kissé gyorsan éltem,

Vagy a szívem volt kissé nagy tán

És hogyha megtelt néha adtán,

Csupán az élet pillanatján,

A perc üdvén csüggött a lelkem...

Mindegy. Sorsom megérdemeltem...

Csalóka álmok léha bábja

Nyűgként minek jön a világra?...

Kinek nem kell a tucat-élet,

Egész szépen aludni térhet,

Ha elhamvasztja önnön lángja,

Ha nincs tüdője s nincs több álma...

...Ablakomon beárad fojtón

A ködös ősz hűs levegője...

Kinézek: egy szemetes udvar,

Középen egy pár cserje nőve.

A lomb, levél lehullott régen...

Egy pár hervadt, fonnyadt levélen

Mégsem adott túl még a cserje,

A többi már a sárba verve...

Azt mondják, hogy így ősszel olvad

A lélek át az elmulásba,

Az elfonnyadt ifjú arcokból

Ilyenkor lesz halotti lárva,

Ilyenkor lesz multtá az élet...

Engem nem köt semmi igéret,

A nagy mindegyre esküszöm már,

Óh, de az az utolsó részlet:

Attól, csupán csak attól félek...

Ha feltámadnak mind az álmok,

Ha fölkeresnek mind az árnyak -

Óh, e rémes elszámolásnak

Órájától reszketve félek!

De, hajh, az örök csendes éjet

Nagy kínnal kell megérdemelni:

És én meg fogom érdemelni!...