Az utolsó ház

A fűrészmalmon túl vagyok

S ez itt az utolsó faház.

Ablakából a gyertyafény

Úgy lobog elé, mint a láz

Ijedt, beteg gyerek szeméből.

Valami fázás összeráz.

Itten végződik valami

És kezdődik valami más.

Valami nagyobb hatalom.

Ez itt az utolsó faház

S túl rajta zajlik a vadon.

Elvész az út a vak sötétbe.

Rémeket lát a házikó

S az éjbe kémlel lázban égve.

Túl rajta zajlik a vadon,

Vagy hallgat; ám a hallgatása

Még sokkalta félelmesebb.

Visszavonult a kis telep

S visszavonulva hagyta itt

Hátvédnek ezt a házikót.

És rábízta a titkait

És minden embernek-valót.

Nem előörs, - hátvéd ez itt.

Túl rajta nyoma vész az útnak, -

Az embergőgnek takarodót fúnak.

Túl rajta már a patakon

Rézsut nagy szálfák dőltek át,

Ágak, kövek, kavargó tajték,

Dühöngő összevisszaság.

Itt kezdődik a másik hatalom:

Az ősellenség előörsei.

A házikón túl győzött a vadon.