AZOKON A SZÉP KÉK HEGYEKEN TÚL...

Azokon a szép kék hegyeken túl

Fogsz te élni, kedvesem, ezentúl,

Ott fogsz élni boldog férjed mellett,

Kit boldoggá egyedűl szived tett;

Napkeletről messzebb napkeletre

Jössz velem, hogy mulathass kedvedre,

Odaviszlek szép Erdélyországba,

Láposvölgyi regényes magányba.

Hiszem, hiszem, hogy vidáman élünk,

Mert ott csak a természet lesz vélünk,

A dicső, az örökszép természet,

Kinek arcát oly gyönyörrel nézed,

Mert tudod, hogy leghivebb barátom,

Kit sohasem kaptam hazugságon,

Ki elűzi a lélek kigyóit,

Ki sohasem sebesít, de gyógyit.

Ottan élünk a világtol távol,

Semmi sem jut el hozzánk zajábol,

Csak az a halk, tengerféle morgás,

Mely a zajnak csak viszhangja, nem más,

S mely meg nem zavarja álmainkat,

Sőt még költőibb álmakba ringat.

Odaviszlek, egyetlen virágom

A nagy földön, e nagy pusztaságon,

Ott gyakorlom én be ezt a régen

Óhajtott szót: kedves feleségem!