Azután...

By Sándor Reményik

A porba vegyül könnyünk, vérünk.

Jajunk a végtelen felissza,

Mi nem jövünk ide vissza.

Mi elmegyünk, ki tudja merre... messze,

Nyomunkba jőnek újak, mindíg újak,

Valahol örök takarodót fúnak.

Vagy visszatérünk? holnap? jövendőre?

Leszünk árboctetőkön Elmo-tűz,

Titoklánc, mely szíveket összefűz?

A gyűlölségünk lesz szúró tövis,

A szeretésünk csipkerózsa -

De ah, fogunk-e tudni róla ?