Babona, varázs

Nem szánom én az ostobát,

kinek üres a mennyek boltja:

ki méltó látni a csodát

az a csodát magában hordja.

Az este a kertek alatt

jártam és elborult az élet:

az Este varázspoharat

boritott a földre, hogy éj lett.

Hirtelen, árva éjszaka

(szomoru, mégis szép varázs volt);

és a fák alatt egymaga

lassan feljött az óriás hold.

Lám, mondtam, egy arany gyümölcs!

Égő gyümölcs az ében ágon!

Ó melyik napkeleti bölcs

varázsol ilyet Indiákon?

Ó nagy varázsló, titkos Est

ki elborítod e világot.

Kinek nedves ecsetje fest

zajtalan éjjel száz virágot:

varázsköpönyeget terít

kezed és elnyomja a későt. -

Szüzeknek alvó testeit

érni mintázza néma vésőd:

Te mintáztad őt is, te bölcs

sok régi lányos éjszakáján,

hogy érve majd arany gyümölcs

legyen életem ében fáján;

mert te vagy a nagy Érlelő. -

Ekkor a hold feljött a fáról

furcsán mozogva jött fel ő

regélve még Amerikáról.

Felhők kapkodtak szerteszét

hideg sejtelmek szele támadt,

s hallottam ideges neszét

a rángatózó ijedt fának.