Bakonyi legény

Szomoru nótát fúj

Az északi szél;

Előtte megzördül

Az őszi levél.

S valahányszor zördül

Az őszi levél:

Keblén a zsiványnak

Sajgó bánat kél.

Távol a sürüben

Korcsok ajkirul

Zeng a dal, - de rajta

Ő föl nem vidul.

Meg-megrázza vállán

Bojtos új szürét,

Félrevágja gyorsan

Barna süvegét.

Fejét is úgy rázza,

Szinte rezg haja:

Bizony ő szivének

Nagy lehet baja!

Mert ha megbocsátna

Néki a megye,

Soha őt nem látná

Fás Bakony hegye:

Elvenné kis Erzsit,

Szíve zálogát,

És szolgálná véle

A falu urát.

De újra erősben

Fúj az éji szél,

S a víg cimborákkal

Ő is dalra kél!