Bál után

Mint jó lovas, mikor lovára ráterem,

veti magát a hajnali fény

a mennyezeti rácsos ablak poros üvegére.

Kihalt, üres a bálterem.

Fáradt, unalmas arccal

ődöngök végig,

mégegyszer utoljára

én: – az utolsó.

(Most jó lenne a szívem hamvvedernek)

A sikos parkett még nem itta be

a konfetti esőt,

s a hurkot-vető papírszalagok

ezer foszlányban szanaszét hevernek.

...Lehajtott fejjel kémlelődve nézek:

valamit keresek,

valamit, ami drága, –

sok zöld, lila, veres

papírfoszlány között

keresem, amit mindenki keres!

egy kis darabka boldogságot.