Ballada Irisz fátyoláról

Megjön a tavasz tarkasága:

fehér pöttyök és piros pontok,

virágos fák, tavaszi gondok,

tavaszi sírok ciprusága,

fehér virág hull barna sárba,

szelet mond az alkonyi pír is;

halálvágy száll a bús muzsákba,

mikor

zöld köntösét cifrázza Irisz.

S megjön a nyárnak tarkasága:

poros utak, száraz porondok,

a kertkarókon piros gombok,

ezüst zápor piros rózsákra,

piros pipacs hullós virága;

minden virág lehull, ha nyíl is;

hajlós rozs érik a kaszákra,

mikor

meleg szemét kinyitja Irisz.

S megjön az ősznek tarkasága:

aranyos lombok, piros lombok,

gyümölcsös berkek, hangos dombok,

sápadt levelek ordas ága,

avarok zörgő pusztasága;

a kósza szél kacag is, sír is:

az estnek rögös ege sárga,

mikor

felhős fátyolát tépi Irisz.

Herceg! hátha megjön a tél is?

Lesz fehérsége, barnasága,

lesz jégvirágos tarkasága,

mikor

fehér gyászát felölti Irisz.