BÁNAT [2]

Hát kijöttem ide, az erdőbe.

Lágy libegés, - a levelek zizegnek,

mint a röpcédulák. A föld csöndje

fekszik, nehéz. Ágak, karok nyulnak:

Minden hatalmat!... Lombos hajamba

száraz ág hull. A száraz ágak hullnak.

Csak egy pillanatra martak ki, csak.

Zúgj, erdő elvtárs! Szinte csikorgok.

Egy pillanatra se martak ki, csak

az az elvaduló csahos rám támadt

s kijöttem, hogy erőm összeszedje,

mint a néni a gallyat, a bánat.

Könnycsepp, - - egy hangya ivott belőle,

eltünődve nézi benne arcát

és mostan nem tud dolgozni tőle.