Bánk bán

A tündöklő színeken komor varázzsal

Ragyog, villámlik a tragédia,

Mely zord költője végzetére rávall

S hallgatja mind a víg ma száz fia.

Ledér vállak hava csillogva reszket,

Kacér tekintet égve, gyújtva száll,

Szövődnek flörtök, pletykák és szerelmek,

Az élet ünnep s játék a halál.

A bíbor kárpiton túl messze, messze,

Távol táj havas hantjai alatt

Pihen a költő s érzi a havat,

Mely egyhangún leng és nő felette,

Mint egykor sorsa éjjelén a gyász

S nem érzi, hogy már volt föltámadás.