BÁNK BÁN

Ügyefogyott király volt az

A második Endre,

Papucs alatt szuszogott az

Isten-teremtette;

Felesége tartotta az

Ország gyeplőszárát,

Őgyelgett is ám a szekér

Majd tüled, majd hozzád.

Gyönge kéz az asszony keze,

Nem való kormányra,

Hát ha még a gyöngeségnek

Gonoszság a párja!

Endre király, gonosz asszony

A te feleséged,

Szíve gonosz, neve Gertrúd,

Születése német.

Gertrúd a jó magyarokat

Kutyába se vette,

Hívatalrul, méltóságrul

Le-letevegette,

A helyökbe meg a maga

Perepútyát rakta,

Maradtak vón, vesztek vóna

Ott a hazájokba’!

Ilyen sértés szenvedtenek

A nagy uraságok,

A szegény nép meg szenvedett

Húzzavonjaságot,

Szenvedett az istenadta

Árva magyar népe,

Mint a Krisztus a keresztfán,

Olyan volt a képe;

Ugy fizette a sok adót,

Hogy a szeme dűledt,

Nem volt irgalom számára,

Nem volt könyörűlet.

A királyi udvarból ily

Nyájas szavak jöttek:

„Dolgozz, paraszt, dolgozz, fizess,

Azután dögölj meg!”

Néhányan az efféléket

Megsokalták végre,

Szövetkeztek rettenetes

Összeesküvésre,

Azt mondották: „Söpörjük ki

A királyi házat,

Annyi benne a szemét, hogy

Igazán gyalázat!”

Csak Bánk bán, a nádorispán

Tartóztatta őket,

Nem remélt-e sikert? vagy tán

Remélt jobb időket?

De mikor a feleségét...

Iszonyú történet!...

Hogyan kezdjem? hogy végezzem?...

No jaj neked, német!

Bánk bánnak a feleségét

A királyné öccse

Erőszakos lator móddal

Megszeplősitette.

Szép az asszony, ifju és jó,

Asszonyok virága!

S eltiporva, beledobva

Fertőzet sarába!

„Föl, barátim!” ordít a férj

Kínja nagy voltában,

„Lelkemen a bosszuállás,

Kardomon halál van;

Föl, barátim, egyenesen

A királyi házba...

Királyi ház? bordélyház és

Zsiványok tanyája!”

És bementek egy csoportban

A királyi lakba,

Ott a német urak épen

Dőzsöltek kacagva,

Akkor is, míg a magyarnak

Borát, étkét falták,

A szegény magyar nemzetet

Veszettül csufolták.

Megálltak ám a magyarok

A ház közepében,

Mindeniknek egy-egy mennykő

Villogott szemében;

Meg is hökkent a németség

Egy keveset ekkor,

Aki ivott, gégéjében

Ecetté vált a bor.

Kezdte pedig a beszédet

Mag’ a nádor, Bánk bán,

Királynénak s udvarának

Jó estét kivánván:

„Jó estét, jó mulatságot,

Fölséges személyek...”

A királyné: „Mit akartok,

Hivatlan vendégek?”

„Azt azonnal tudni fogod,

Nem soká váratlak”,

Felelt Bánk bán, „elbeszélem

Neked s ez uraknak.

Tiszteletet parancsolok!

Mert nemzet áll itten,

Egy megbántott nemzet és a

Bosszuálló isten.

Mi vagyunk a vendégek itt?

És nem ti lennétek?

Ti vagytok itt a hivatlan

S hálátlan vendégek!

Befogadtunk titeket s ti

Kivertetek minket,

És eszitek és isszátok

Testünket, vérünket.

De csak ettétek... mert ez az

Utósó falattok.

Ami most van szájatokban,

Ettül megfuladtok!

Először is te halsz meg, te

Gertrúd, német szajha!

Te királyné s kerítőné

Egy személyben!... rajta!”

Bánk bán kardja a királynét

Át meg átaljárta,

S magyarság a németséget

Hányta mind kardjára.

Aki bírta, megszökéssel

Életét elorzá;

Meghalt, aki nem szökhetett...

Kitisztult az ország!