BARÓTI SZABÓ DÁVIDHOZ

Mint bánthattalak én meg úgy, barátom,

Hogy te engemet ezzel a csömörlést

Indító csevegéssel öldökölj meg?!

Testét lepje meg a gonosz pokolvar,

A csorgó fakadékok, a büdös rüh;

És a csontokat hasgató podagra

Mint a gombolyagot, húzza össze ujját,

Ezzel tégedet aki gazdagított,

Ily istentelen átkozott darabbal.

Ah, nem láttad-e, hogy szegény Kazinczyd

Elvesz mérgibe, majd ha olvasandja?

Várj, várj, nem viszed ezt el; összegyűjtöm

A sok Kónyit, a nem magyar Zechentert,

S nyomtat Landerer amit hónaponkint;

S majd ha összeszedem, barátom, őket,

Érdemlett jutalom fog érni érte.

Várd bízvást! - Azalatt oszolj előlem,

Akármerre vezet szemed világa,

Rút fajzat, pökedelme nemzetemnek.