BARÓTI SZABÓ DÁVIDHOZ MIKOR 1791. ESZT. T. N. SZABOLCS VÁRMEGYE ÖRÖMÜNNEPÉRE ÖRV...

Hallám, Barátom! tárogatód szavát,

Szent harsogását, mellyet amaz vitéz

Szabolcs dücsőséggel virágzó

Vérei tiszteletére fújtál.

Melly tűzbe hoztad szívemet, oh magyar

Hazánk szerencsés Bardusa! Nemzetünk

Díszére termett Ossziánunk,

Mennyei hangozatú Poétánk!

Megért korodnak napjaiban, mikor

Lankadni szoktunk, ollyan az éneked,

Mint a dagadt felhő nyögése,

Melly mikoron kifakad, magából

Széllel halálos mennyköveket lövell:

S így a puhultság karjai közt magok

Vesztekre nyugvóknak szemekből

Elveri a veszedelmes álmot.

Oh! sok Vitézek, s címeres érdemű

Nagy embereknek gyászt okozó gonosz

Álom! röpülj el messze tőlünk,

S vissza se jöjj soha Nemzetünkre!

Most is pirúlunk sebhelyeink miatt,

Mellyekre nézvén könnybeborúl szemünk.

Mi haszna! Térj, Múzsám, magadba,

S köss koszorút szeretett Szabómnak!