BARÁTOMHOZ

Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:

S mily szívesen fogadnék szót neked!

De átkozott gebe az a Pegaz,

Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.

Tegnap már mintha írni kezdenék,

Egészen a tollrágásig menék,

De, varjú tépje meg a rossz lovát,

Hiába biztatám, hogy: co tovább!

Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talán

Egy kis Petőfiség ragadna rám:

Lekarcolék egy pár „hozzá”-t, „felé”-t,

Csuklott a múzsa s rámrivallt: „elég”!

Mit is haszontalankodom vele,

Mikor szivem zsibajjal van tele.

Vendége jött s avval sok a dolog,

Minden kis érzelem sürög-forog.

Bolond szeles nép! lót-fut céltalan,

S egymásba ütközik minduntalan.

De nem csoda, a szív vendége nagy

S igen kedves neki, mert az te vagy.