BARÁTOMHOZ.

Terhedre van, hogy a sebes folyam

Szük medrében dagad, forr és rohan;

Hogy, bár akarnád, nem fékezheted:

Ez háborít, ez rontja életed!

Türd el békén, hogy oly gyakran kicsap,

S ne bántson a parton maradt iszap!

Hisz ott, hol a futó ár elzuhant,

Még gazdagabb, zöldebb leend a hant.

Eljő a tél, a halmot hó fedi,

S a gyors folyót bilincse megköti;

Oh majd akkor fagyos nyugalma sért,

És kincset adnál egy hullámaért!