Barátomnak

Ilyen dorgálást, barátom,

Tőled már sokszor hallék,

Hogy magam miért bocsátom

Úgy el, bár vidor valék?

Mért vagyok most olyan gyáva,

Aki másszor, mint egy páva

Voltam a felőltözött

Víg gavallérok között?

Azt is hányod a szememre,

Hogy most bús, komor vagyok,

És hogy már ifjú létemre

Mindenemmel felhagyok,

Én, ki másszor a lyánykákat

És egész kompániákat

Kedveltetni jól tudám. -

Úgy van: Lillát bírtam ám.

Most pedig már bús kedvébe

Szívem csak szomorkodik,

Őltözöm csak neglizsébe,

Két orcám halványodik;

Nem kedvellek társaságot,

Sem leányt, sem cifraságot. -

Úgy van: Lillát fájlalom. - -

Óh te, eltűnt angyalom!