BARÁTSÁG

Meghajtott fejű vándor a barátság

s a sok bozót között a földbe néz.

Ott a kígyók a mély vermeket ássák,

ahonnan jöttél s majd ahova mész.

Fel nem tekint ő fényes csillagokba,

hisz onnan semmi árnyék nem jöhet.

Fejét meghajtja s tovamegy dadogva

s bocsánatot kér menet és jövet.

Mert ő sír, hogyha téged szíven ütnek.

És visszasompolyg hozzád mindenütt.

És mindig tiszta, bár a sárba vész - -

Mint vashídon, keresztül úgy mehetsz rajt;

s magába szív szivedről minden ó-t s jaj-t,

mint lámpafényben sugarat a kéz.