Barcsay kapitánynak [5]

Éppen Balatonnak szomszéd hegyeiben

Mulattam szivemet Bakhus kertyeiben,

Hogy leveled jutott Palid kezeiben,

Ki, olvasván, merült öröm könyveiben!

Éltedet jelented halál piacáról,

Hol Bellona végez nemzetek sorsáról,

S hol, midőn egy esik dicsőség polcáról,

Másik zöld ágot tör Apollo fájáról!

Kárhoztattyuk ugyan Hobét törvénnyében,

Hogy ő, téveledvén elmélkedésében,

Hadakozást lenni vélt természetében,

S nem hágy békességet emberi nemében:

Mégis, ha tekéntyük világ kerekségét,

Onnét, hol ujjittya Febus fényességét,

Addig, hol terjeszti éjjel setétségét,

Emberi vér festi mezőknek zöldségét!

Jer velem barátom Oksus partyaira,

Nézzünk Hispahánnak száz vaskapuira:

Meglátod, hogy rohan Omár fiaira,

S hogy üzi Taurusnak roppant szikláira.

Mennyünk onnét Boston ékes várossában,

Hol Vashington nyargal vitéz táborában,

E föld csak tegnap jött világunk számában,

Máris iparkodik népek romlásában!

Innét ha jutandunk Szajna mellyékére,

Hol zuhogva siet anglus tengerére,

Csönögni fog fülünk ágyuk lövésére

S szemünk nedvesülni hajók törésére!

Igy mind felzudultak feldünk lakossai,

Hajókká változnak erdők lugossai,

Kardokká villongó ekéknek vasai,

Véres patokokká vizek folyásai.

Boldogtalan népek, mire jutottatok!

Magatok fejére mennyi but hoztatok!

Pallos alatt piheg lehajtott nyakatok,

Jajgatáshoz szokott zokogó szavatok.

Töviset teremnek szántófeldeitek,

Mészárszékbe bőgnek jármas ökreitek,

Ürülnek gazdagon terhelt csüreitek,

Bükkössé változnak szelid kerteitek.

Bár kegyes Orion kibujna ködéből,

Ne innánk versengést Cocitus vizéből,

Hanem Elizeum csendes mezejéből

Folyna boldogságunk békesség székéből.