Barcsay kapitánynak [8]

Irod: Tudományok álöltözetekkel

Csalják világunkat tündér mélységekkel,

S titkos mérget nyujtván arany csészéjekkel,

Az halált itattyák velünk tetszésekkel-

Mert ha egy halandó fenkelt elméjével

Haladgya több polgártársait eszével,

Azon izzad s fárod minden erejével,

Hogy magát emelje más veszedelmével.

Ezt az igazságot egész Európában

Olvassuk esetek örök templomában.

Ó ha onokáink láthatnánk korában

Hány könyv fog hullani őseik hamvában!

Felült Nagy Friderik szerencse szárnyára,

Dulta országinkat Penusok módgyára;

S addig vissza sem tért Berlin határára,

Mig fel nem áldozott ezreket kardgyára.

Mért gyönyörködhetett olly szörnyüségében?

Tudgyuk, tudományok hevervén ölében,

Mutatni kivánta nemzetek szemében:

Melly nyomdokit hagyta Voltér nagy eszében.

Bernis bátron játszott Febus szüzeivel,

Midőn Pompadournak tetszett verseivel;

Kapott is borostyánt érzékenységivel,

Hanoverre ütvén Lajos seregivel.

De csak láttod volna Rosbach vidékjében,

Hol szép táborának feredett vérében;

Rettegni kezdettek Muzsái szivében,

Kiket ápolgatott Versail erdejében.

Igy ugyan gyakorta Aganipp kuttyából,

Könyvek folydogálnak tudós forrásából,

Midőn a nagy elmék vad indulattyából,

Egész ország készül kidőlni sarkából!

Mégis, ha tekéntyük régi századinkat,

Midőn szekerinken vittük házainkat,

S lóhusból készitvén vad vacsoráinkat,

Szünetlen rablással éltük napjainkat:

Irtózunk!... s öleljük Apollo hugait,

Hogy elhagyván Hemust s Áthénás falait,

Ide lakni jöttek Dunának partyait,

Pallérozván népek szilaj szokásait.

Melly szép most mulatni nyári palotában,

Öntözvén violát s szegfüt ablakában,

Vagy ledőlvén szelid hársfa árnyékában

Nyögni Statirával Babilon várában!

Ha pedig a télnek süvöltő szelei

Zugnak, s fehérülnek Pomona kertyei,

Árván marad Flóra s Ceres telekei,

Mert városra futnak világ gyermekei.

Ott mulattya őket Veisse Juliával,

Ott Racin, szomoru Ifigéniával,

Kiknek nagy esetét szép sóhajtásával

Mindegyik könyvezi s érzi fájdalmával.

Mennyi gyönyörüség szeléd ideinkbe,

Mivel már Apollo lakik hegyeinkbe,

Ki olly nyájosságot öntött sziveinkbe,

Melly emberré tészen érzékenységinkbe...