Barcsaynak [3]

Magamat felejtve hallom szózatodat,

S szivembe temettem mennyei hangodat,

Érdemes fajzása fejedelmi vérnek!

Ó melly jól esméred szerencsétlenségnek

Elfedezett képét! - Látod te messzéről,

Hány mennykövet igér felleges egéről?

Jól van - add tudtomra, hogy én is rettegjek,

Én is barátimmal sirjak, keseregjek.

Hidd el, olly sziv dobog nekem is mejjemben,

Mellyet a szabadság lelkesitt testemben.

Tudom őseimnek temető helyeket,

Tudom, hány döféssel üzte ki lelkeket

Ellenség fegyvere. Magyar hivségekből

Vehet részt egy gyermek atyai szivekből.

Iszonyu álmokkal töltöd éjtszakádat,

Csak a szomoru hold hallja bus nótádat,

Ott, hol emberségünk kinzó eszközei

Készülnek, mint Étnán egek mennykövei.

Mátyás, lám, te erre hordván fegyveredet,

Irgalom templomán hagytad nagy nevedet,

Elzárattatik ez mostan fiaidtól,

Rabkiáltást hallasz szabad országidtól.

Hitetlen köszönet! Rettentő változás!

Gyászos emlékezet! Szomorú átokzás!

Ugy van, ne irtózzunk egymás vallásától,

Bár ezt Luthér szülte, s amaz Genevától

Kölcsönözött hitet: egy vérbül születtünk,

Egy szabadság édes tején neveltettünk.

Mennyen bár barátom tornyatlan házában,

Hogy ott Istenének áldozzon magában,

S én fényes templomom márvány küszöbére

Lépjek teremtőmnek dicsősittésére:

Csekély meghasonlás - ez nem ád hatalmat,

Hogy megtapodgyak egy szabad birodalmat.

Szégyelni kell most is ama nagy nemzetnek,

Melly szentség törését vélte tiszteletnek

Lenni, mikor ugy bánt Stuárt Máriával,

Mint a legdühösebb pogány prédájával.

Ártatlan áldozat, mit vétett nénnyének?

Hogy másképp könyörgött örök Istenének?

Távol tőlünk, távol az illyen vadságok,

Természet vétkei, undok szilajságok!

Más tisztelete van nálunk barátságnak,

Szentebb, dicső neve hazafiuságnak!

Másképp esküttünk mi Tánais partyánál,

Vándorló atyáink első szállásánál,

Midőn együtt usztunk tajtékzó vizein,

Medvék, oroszlányok, tigrisek bőrein.

Boldog együgyüség, szabadság ölében,

Ó maradj fenn Árpád fiai szivében!