Báthori László barlangja előtt

A barlang előtt ültem elmerengve.

Lassan leszállt az est.

Éreztem, a távolban hogy nyüzsög

Gigászi hangyabolyként Budapest.

S láttam a Csendet még nagyobbra nőni,

És a hiúság vására fölé

Aranyszegélyes szemfedelet szőni.

S láttam: a rég-holt remetének lába

Hogyan kél versenyre az esti széllel,

És a hangyabolyt hogy tapossa széjjel...

Ültem a barlang előtt elmerengve.

Itt ülhetett ő ötszáz év előtt,

Húsz hosszú éven át:

A pálosrendi remete-barát.

Öreg betűit rótta, egyre rótta,

Magyarra fordítván a bibliát.

Csillag-hulláson tán tűnődött néha,

De nem bántotta kétség, vak remény.

Mellette volt és vele volt az Isten -

És boldogabb volt biztosan, mint én.