Baudelaire halála

Még élt. A nyelv tökéletes művésze

Már dadogott csupán és hebegett,

Ki igéit örök márványba véste,

Nem lelte a szót, az értelmeset.

A színek és fények törött szemében

Fakón ködlöttek és az illatok

Elvesztek, mint Ádám mögött az éden.

Még élt és búsabb volt, mint egy halott.

Derengett néha elcsitult agyában

Egy rím, egy csók, egy elmúlt kikelet.

Még vonaglottak a nyűtt idegek.

És, este jöttén olykor a magányban

Bámulta a felhőket messze, fenn,

Hogy tűnnek el a kihunyó egen.