BE MÁSKÉPP LÁTOM...

Be másképp látom már az őszt,

megkuszált fényét, fáradtságát,

mint akkor, mikor ifjúságom

szent erejével, kipirultan

mentem ősszel a temetőbe,

hogy a halál sötét szüretjén

lengessem meg bő szüretem...

az életem s fiatalságom:

mint győzedelmi lobogót,

amelyre harsogó szinekkel

pingálta szent kezével Érosz:

Örök élet!... örök vérhullám!...

Csók, mely az egyenlítő hosszát

perzseli át karja hevével...

Ezt írta Érosz lobogómra,

és azt, hogy én nem halhatok meg!

hogy én nem múlok semmi ősszel!

hogy én leszek az az egyetlen,

akin nem fog ki a halál!...

... Be másképp látom már az őszt ma!...

Én is csak úgy, mint az a páfrány,

melynek üde, karcsú karéját

új életre már nem feszíti

se harmatcsepp, se nap zománca -

csak áll az őszi kert zugán,

szilvák, barackok, almák érett

ködében, s míg egymásután

ejtegeti le barna, száradt

nyilait a rezgő avarba, -

messziről őszi fuvolák

víg hangzavarja zúg feléje

s lenge leányruhák között

a termőföldbe taposódik...