Be rossz!...

Be rossz ilyenkor céltalanul járni!

Mintha komoran magam után húznám

csöndes bánatát minden ősapámnak,

úgy baktatok a szürke, őszi utcán,

a nedves köveken,

s a hullott, sárga levélhalmazon.

(Néha van köztük egy-egy korapusztult,

zöld levél; –

azt felveszem és megsimogatom.)

Hang nem riaszt,

fény nem vakít – –

csendesen, mélyen körülfigyelek,

mintha keresnék valakit,

aki késik, vagy nem akar eljönni.

Kiürül minden boglyas fecskefészek,

Akire várok, nem jön

és aki jön, nem vártam,

de mégis minddel furcsán szembenézek;

Szemükben ott kísért a régi kép,

a siratott, a nyári... – –

Nedves, halk, esős, őszi délután

be rossz egyedül, céltalanul járni!