Beato Angelico...

Szűz rokonom, ki néma boltívek közt

Fehéren éltél, mint Jordán hava,

Ki nem kímélted testedtől a vesszőt,

Beato... voltál boldog valaha?

Mikor az Apenninek lanka táján

Rügyezni kezde a koratavasz,

Nem érezéd a mély magány homályán,

Hogy a te lelked rügybontása az?

Hogy a te vágyad hajtja künn virágát,

Hogy a te véred ujjong a mezőn?

Nem álltál-e ablaknál, könnyezőn?

Én nem tudom. De bús falak homályát

Derűs lelked álma ragyogja át

S megértem szüzeid bús mosolyát!