BÉCS, 6. MARTII 1777. 9 ÓRAKOR REGGEL

Be gyönyörű idő! jertek az ablakra,

Vessétek szemetek a mosolygó napra,

Millyen szépen ragyog meleg sugárival,

Játékra indulván földünk fiaival.

Múlik a gyep fagya, gőzölög hidege,

Patakokra szaladt széjjel olvadt jege.

A hó alatt lakott föld szürkét mutat még,

De majd zöldülésre hozza a meleg ég.

Erdeink is széjjel mindenütt kopaszok,

Nem bújhatnak köztök még el a vadászok.

Fosztott ágaik közt látni messze lehet,

Hol még a szarvas vad nagy búvást nem tehet.

Apró madárkáink még néha reszketnek,

De itt-amott azért csevegni elkezdnek.

Közeledett a nap hozzánk világával,

Elevenít mindent meleg sugárával.

A fagyos természet feloldja bölcsőjit,

Új élet s mozgásra hozván csemetéjit.

Meghevült kebele, kiáltja tavasszát,

Melly meleg szelek közt bocsátja válasszát.

A világ, mint ágyban, mozdítja részeit,

Dörzsölvén kezével még álmos szemeit.

Emelkedik Fébus arany seregével,

Mosolyodik reánk sok fényességével.

Kék, fejér, arany szín játszanak körülte,

Tekintetit a víg kedv s öröm megülte.

Lódul a didergő hideg földünk színén,

Szegletekben lappang, s fut völgyek mélységén.

Fijai éjszaknak tájára sijetnek,

Hol örökké tartó havakba rejteznek.

Fagyos térdeiket jegen csattogtatják,

S fogokat szájokban öszvekocogtatják.

Zúzmarás üstökök mindenütt jeget hint,

Dérlepte homlokok mégis zivatart int.

Színekben szürkések, avarral szőrösök,

S hová még fújhatnak, párájok csipősök.

Leolvadt már a hó s vastag jég hátokrul,

Csak dér hull, ha rázzák, alá szakállokrul.

Szájokból elrohadt falevélt köpdösnek,

Utánnok sok nyúzott dögbőrök repdesnek.

A gazdák mindenütt tolvajozzák őket,

Kovácsok utánnok hányják pörölyöket.

A pásztorok rájok széjjel kurjágatnak,

Tűnnek a deresek, már nem maradhatnak.

Fébus kezd napjával széjjel tündökleni,

Hegyeken, völgyeken, górókon fényleni.

Halmok oldalába dűlnek a pásztorok,

Füstölög szájokban meggyújtott pipájok;

Komondor kutyáik körültök hevernek,

S a megszaladt marhák után csak böfögnek.

Sok górók szálain függenek juhgyapjúk,

Mellyeknek fürtjeit széjjel találhatjuk.

Talpon van szőri a száraz teheneknek,

Ganéjos még inok a boglyos ökröknek,

Kik már mezeinken jármokban görbülvén,

Húzzák ekéjeket, sok barázda dülvén

Utánnok, mellyeknek nyomain izzadnak,

Hol nyelvek kivetvén, erejekbül húznak.

Sok kanok magokban túrnak útfeleken,

Nyámmogván a félbe fagyos gyökereken;

Pusztai vadászok beléjek botlanak

Gyakorta, s kutyáik reájok támadnak,

Ezek serényeket felfelé borzasztván,

Csak félrefarolnak fogok csattogtatván,

Estve a faluba dünnyögve bejönnek,

Melynek végin játszó pulyák reáütnek;

Kibújtak ezek is téli kucikokbul,

Elszórván rongyokat setétes sutjokbul.

A falu végire öszvecsuportoznak,

Disznót, kutyát, lovat űznek, hajigálnak.

Birkóznak magok közt, alá s fel szökdösnek,

Kit vezérnek tésznek, kit megüstökölnek.

Így küldi a tavasz postáját közinkbe,

Jelengetvén magát újult szíveinkbe.