Ó, béke...

Ó, béke, fáradtan hullok eléd

és rád meresztem homályos szememet.

Hályog esett rá s gyöngén szűri

e világ világosságát. Belül pedig

nagy fekete pusztán, kihúnyt tűzek

fölött suhog és víjjog a szél.

Jó volna azt sem hallani már.

Ócska, kicsorbult fegyvereket rakok

lábad elé, tört szárnyú szavakat

engedek világgá s megsimogatom

őket: szegény, tengerekbe fúló,

reménytelen postagalambjaim.

Végtelen templom vár s fekete

lepellel takart istenszobrok: béke,

csend, nyugalom, alvás, sötétség...