Béke-gondolatok

Csak harcz! Örök harcz minden áron!

Eleje nem volt... lesz-e vége?...

Mikor lesz már csönd a világon,

Mikor lesz már igazi béke?

Meddig fog harczban vér ömölni?

Meddig fog embert ember ölni?

Ki itt a hóhér? Ki a zsarnok?

Király? népszellem? államérdek?

Ki hozza létre mind e harczot?

Kin szárad annyi ember-élet?

S ki fogja elmondhatni végre:

Pihenjetek meg! Itt a béke!

Ah, soha senki! Nem az ember,

Nem a királyok, nem az Isten,

Ki váltig csak gyilkolni rendel...

Természetünk a bűnös itten!

Az ember, épugy mint a féreg,

Gyilkosság nélkül meg nem élhet.

Ki, gyönge bár, ellenszegűlő,

Azt meghóditja majd a kardvas.

A tehetetlen nép az üllő

S kalapács az erős, hatalmas.

Ez zuzta szét mindig a gyengét,

Hajdanta és korunkban egykép.

Veréb, egérke, nyul a sastól,

Tigristül medve, ló remegnek.

Erős a gyengének parancsol

S a katonának fejedelmek.

Mind vérszopók, mindnyájan ölnek!

Csak gyilkosok lakják a földet.

Királyok, büszke hadvezérek!

Mindig folyt vér a harczmezőkön.

Kell, hogy legyen örökre vétek,

Ágyú, szurony ki népet öljön;

De jaj a bűnnek s jaj azoknak,

A kik vérontást létrehoznak!