BEOMLÓ HÁZAK

A Stenczinger-ház a múlt héten

Sóhajtott egy nagyot,

S szólt: istenem, már valahára

Én is boldog vagyok!

Lebontanak, s nem mutat ujjal

Énrám minden gyerek,

Ó, végre, végre most szivemről

Egy nagy kő lepereg.

S pergett a nagy kő, és útközben

Már mint egy kő szokott,

Direkt finom stílszerüségből

Egy munkást szétnyomott.

Ejnye! szólt meghatva a munkás

A szerencse mián,

Ejnye! szóltak a hírlapírók

S a rendőrkapitány.

És ezzel rendben volt az ügy, mert

Nálunk ez így szokás -

De meg volt ám sértődve szörnyen

A kedves ócska ház.

Mit! szólt dohogva, ennyi nektek

Egy házomlás csupán?

Rajtam így napirendre tértek,

Mint egy döglött csukán?

No, most azért is bosszut állok!

Tényleg bosszúra lázadt,

Felheccelt egy éjszaka minden

Bontás alatti házat:

Inogjatok, bomoljatok,

Dűljetek be legott,

Lássuk, hogy tetszik az uraknak

Az ilyen állapot?

Szegény, bohó, vén Stenczinger-ház!

S naiv beomló házak!

Hát azt hiszitek, lázadástok

Itt bárkit is felráz majd?

Sebaj! szólnak a szétnyomottak

S a rendőrkapitány,

Sebaj, szólnak a szakértők,

Véletlen volt csupán.

Sebaj! szól az építőmester,

Úgyis bontani kellett,

Sőt haszon! A bontási munka

Evvel is kevesebb lett.

S hogy szétnyomódott egy-két munkás,

Szerencse! mondhatom,

Így majd kevesebb napszámot kell

Fizetni szombaton!