Bérangerhoz

Mire vársz még, jó öreg, egyetlen

Ifju lélek megvénült hazádban?!

Mire vársz, talán, hogy számüzessél

És sírod leld a hódolt Rómában?

Kiégett már néped Aetna-lelke,

S te égetted azt ki lantodon...

Jer mihozzánk, ez a föld tehozzád

A legméltóbb széles e világon.

Vagy talán van még reményed, - érzesz

Új villámot lelked fenekében,

Lángolóbbat, mint a régi, mely gyujt

A halott tél hó-szemfödelében?

Ó, ne hidd... bolygótűz lesz e láng is

Örökálmú rideg sírokon...

Jer mihozzánk, itt a föld, mely hozzád

A legméltóbb széles e világon.

Kétszer ébresztéd föl a világot;

Mind a kétszer elaludt, s te élsz még;

Vár az isten odafenn, ki küldött,

A hírrel: kiküzdve a népfelség!

Ah, de rossz helyt vagy, még megfeszítnek...

Új kereszt készül a Vaticánon...

Jer mihozzánk, ez a föld, mely néked

A legbiztosb széles e világon.

És ha a világ valóban oly rom,

S oly erőtlen az emberi lélek,

Hogy az álmodott világszabadság

Belőle még vágyban is kivészend:

Vannak itt, kik egyúton menendnek

A megbántott isten zsámolyához,

Jer mihozzánk halni... mert ez a föld

Sírnak is legszentebb a világon...