Beszéd régi valómmal

Miért voltál oly szótalan gyerek

A régi évek csöndes avarában,

Mint összefázott őszi levelek

A néma éjben, halott haloványan?

- Mert gyászoltalak árván tégedet,

Magányos férfi, nőtelen, apátlan!

Miért kegyelted úgy a könyveket,

Melyek sorsunk mély titkain merengnek,

Mint elhagyott és égverő hegyek

Tanyái a magánynak és szeleknek?

- Mert tudni vágytam, hogy vágyad felett

A baljós csillag mért oly félve reszket?

Miért kerülted a víg hölgyeket,

Táncos, dalos erőit a tavasznak,

Kik beragyogták mind a völgyeket,

Hol csókok és virágok záporoznak?

- Mert láttam őt, ki néked küldetett,

Az egyetlent, a kegyetlent, a rosszat,

Ki lelkedet eladta a gonosznak!