Beteg kutya

Úgy néz reád, mint szótlan fájdalom

És vánszorog a ragyogó napon.

Szeméből csöndes panasz sír feléd,

Keresi részvéted tekintetét.

Tebenned bízik, úrban a hivő,

És kínjaidat eléd teríti ő.

A mindenség poklában didereg,

Oly nyomorult, akár az emberek.

A megváltó halált nem ismeri,

Nem tudja, hogy az enyhet ad neki.

Csak nyöszörög, sírása könnytelen

S az égre szűköl árván, csöndesen.

Testvéred ő is és osztályosod,

A nap alatt egy a ti sorsotok,

Szenved, pedig nincs semmi vétke sem,

Ártatlan ő, szegény és védtelen.

Mégis embernek ember gyilkosa

És a kutyától nem tanul soha!