Betegen

Bús délután... Betegágyamba fekszem,

künn sárga napfény, haldoklik a nyár.

Beint a fény magányos, bús szobámba:

„Jőjj el velem, a sír nyugalma vár.”

Csábít tovább: „Jőjj, elmulik az élet,

elhágy a kedves, elszáll a meleg.

Jőjj el velem enyészni csöndes ágyba,

ott túl a fájdalmat nem érezed.”

A fák susognak, a szellő belebben

s körülölel: „Bús ember, jőjj velem.

A nyárfasorban eltününk az éjbe.”

„Megyek, megyek” suttogva tördelem.

Bús délután... Betegágyamba fekszem,

künn sárga napfény, haldoklik a nyár.

S beint az ősz magányos, bús szobámba:

„Jőjj el velem, a sír nyugalma vár.”