BETÖRŐ

Hallod még néha a kérdést, ha búsan

Motoz benned? - Nézd, én úgy képzelem,

Mint a tehetségtelen betörőket,

Amikor hajnalfelé csöndesen

Vedlett sportsapkájukat hátratolják

Izzadó és egy kissé már kopasz

Homlokukon, mert jaj, nem sikerült

Megfejteniük az acél, ravasz

Széfek titkát: zörög álkulcsaik

Vén koszorúja, s marad a titok,

S ők meglépnek szégyennel, s ajkukon

Nem tudni, mi sír: sóhaj vagy szitok?

Így jár benned, és kutatja agyad

S szíved konok rejtekeit szegény

Kérdés, mely nappal eszedbe se jut,

S éjjel is csak mint kolportázsregény

Fantómja lebben fájó homlokod

Mögé és fölvésné a néma boltot,

Mert kincseket szeretne. Azt szeretné

Megtudni a bolond: voltál-e boldog?