BIKA BANDI MEGFÜRDÖTT

A múlt héten,

Mint a kiskacsa

Fekete tóba,

Elvittem magam mutatóba

A Margitfürdőbe szépen,

S megnéztem

A nagy bazin vizit,

Sőt!

Akár hiszik,

Akár nem hiszik,

Úgy végződött e vizi vizit

Ottan,

Hogy - megmosakodtam!!!

A langyos bazin közepébe

Fürödtem, fürödtem a lanyha lébe

Három éjjel és három napig,

Mint a kis kacsa,

Aki a mesebéli

Fekete tóba lakik...

Nos?

A bazin vize fekete lett,

Mint a sátán,

Én viszont nem lettem tisztább.

Ellenben bevallom eztet:

A fekete víz láttán

Mozgolódni kezdtek

Bennem az itt közreeresztett

Finom kis hochme-giliszták:

“Andris! Bika-Bandi!

Ide nízz!

Mitül lett ilyen fekete

Ez a víz?

Ugy-e attól, hogy te

Belemásztál?

S gyönyörűségesen

Beleáztál?

Na hát!

Mennydörgős mennykő s bakkarát!

Miért van hát a publikumnak

Panasza rád?

Hiszen te, Andris,

Ott se teszel mást, a Bikában,

Minthogy belemászol

S beleázol

A fürdők leglangyosabbikába,

Tudniillik annak a reménynek

A vizébe,

Hogy smucigságodban lesz szünet,

És végre már lesz köszönet

A nálad felszolgált izékbe.

Hát ugye, Andris, Bika-Bandi,

Beleléptél e remény vizibe,

S a szép reménység-fürdő

Megsavanyodott,

Befeketedett

Izibe -?

Furcsa, hogy a buta publikum

Ezt a fekete lét

Mégse veszi be...”

Mikor ezt a szép allegóriát

Végiggondoltam,

Rikkantottam egyet: vivát!

Fene egye Samut meg a libát!

Hisz én dicső, nagy ember vagyok,

Nálam csak Gyan Thula nagyobb

S esetleg Szivadar,

Aki a közgazdaságban

Ahol nem viszket, ott is vakar!

S duzzadó pocakkal

A fürdőből kiléptem,

S hazabaktattam

A Bikába szépen,

S azóta a kávéházban

Feketét direkt olyat főzetek,

Mint amilyen a bazin a gőzbe lett,

Mikor belőle kimásztam.