Bírálat helyett

Vigasztal ennyi kedves, kósza bánat

És ifjúság, mely könnyes dalt terem,

Mikor az arc még érdekesen sápadt

És halálosan bús a szerelem...

Vén szívem ennyi kincsre hol találhat?

Csak kavicsok maradtak már nekem.

Színes kövek, melyekkel hogyha játszom,

Kirajzolom a porba ifjúságom.

Miért oly bús a költő-fiatalság,

Mint tavasz fája, mézgát könnyező?

Előre érzi tán a Szép kudarcát,

Ó mert a föld a Szépnek sírmező.

Vagy hallja tán, hogy zúg a földi gazság,

A koncot váró és prédát leső?

Sebaj! Van egy várunk, erős és ékes,

A Gondolat. Ez biztos menedék lesz.