Boldog testvérünk

Izzó nyáron és télvíz idején

Boldog testvérünk, Te élsz a Hegyen.

Fenn a Hegyen.

Ahol a Mindenütt-jelenvaló

Leginkább van jelen.

Ahol még én is megtaláltam Őt,

A kegyetlenül is kegyelmeset,

Tőlem vonakodót

S rejtőzködőt.

A választottak közül is bizony

Kiemelt Téged.

Sziklák, fenyők közé besorozott

Hű testőrének.

Mi minden történt idelenn azóta,

Hogy titokzatos, hívó harangszóra

Elindultál könnyű, szabad szíveddel

Kis kápolnából mérhetetlen Dómba! - -

Hozzád a völgyek fájó moraja

Tán nem is ér fel.

És ha felérne, rögtön összeolvad

A csúcsok énekével.

Ott lehet ünnep igazán az ünnep,

Milyen ünneped lehetett Neked!

Sas-szárnya nő ott a Hallelujának

S ezer fenyővel együtt zengheted.

Beszél hozzád

A szívre súlyosodó roppant csend -

S a szíved mégis könnyű és szabad

És mint az angyal csengetyűje cseng.

Gyönyörködsz a ködben s a napsugárban,

Ott gyorsan borul és gyorsan derül -

Gyönyörködsz a remegő rengetegben,

Ebben az óriási orgonában.

Tapossa billentyűit a vihar:

Dicsőség Istennek a magasságban!

Hiányzik itt a testvérek közül

Arcod nagyon.

Én pedig fájdalmasan irigyellek,

Hogy hegyen élsz

Gyönyörű szolgálatban, szabadon!

Én minden mélységnél mélyebbre estem

És tehetetlenül csak vonszolom

Jóra képtelen, lélektelen testem.

De üzenek a fentvaló világnak:

Még tisztelem a nagyságos sziklákat,

Még szeretem a szakállas fenyőket,

Ó, símogasd meg helyettem is őket!

És mondd a ködnek s mondd a napsugárnak:

Reménytelenül is híve maradtam

A nagy Dómnak s a zengő Magasságnak.

Azt mondják: értem is imádkozol.

Ó, imádkozzál értem!

Hogyha már emelkedni nem tudok,

Zengjem a szürke kétségbeesésben,

A tépettségben és idegenségben,

Azértis, azértis,

Amit az első kábel-távirat

Zengett mélyen a tengerszín alatt,

Szörnyek közt, örökkévaló sötétben:

Dicsőség, Dicsőség,

Dicsőség Istennek a mélyben!