Bolyai

Isten elménket bezárta a térbe.

Szegény elménk e térben rab maradt:

a kapzsi villámölyv, a gondolat,

gyémántkorlátját még csak el sem érte.

Én, boldogolván azt a madarat

ki kalitjából legalább kilátott,

a semmiből alkottam új világot,

mint pókhálóból sző kötélt a rab.

Új törvényekkel, túl a szűk egen,

új végtelent nyitottam én eszemnek;

király gyanánt, túl minden képzeten

kirabolván kincsét a képtelennek

neveltek, mint Istennel osztozó,

vén Euklides, rab törvényhozó.