Borok

Én ittam őket. Ifjúság borából

Késő szürettel ittam, ám mohón.

Éreztem, nem soká tart ez a mámor,

Csak amíg önfeledten álmodom.

Szegény szobákban, messze a világtól,

Hol nem talált rám ellen, sem rokon,

A kis falukról a nagy égre néztem

S gyönyörbe ringattam száz szenvedésem.

Én ittam őket. Szerelem borának

Arany nedűjét szürcsölgettem én,

Nehéz bor volt, mélyén keserű bánat

És égető vágy és semmi remény.

Ó szőke bor, mely Anna lágy hajának

Színét idézted őszök éjjelén.

A porba vágta sorsom a kupámat

S üres lett asztala az ifjúságnak.

Én ittam őket. Feledés borát is,

Amelybe könny hull és üröm pereg,

És benne gyöngyözik az elmúlás is

S a búcsú, élet, szépség, tőletek!

Az öröm húrjának azt mondod: ácsi

És minden kortytól a szíved remeg

És minden kortytól józanulva látod:

Nincs már szerelmed és nincs már barátod.

Én ittam őket. Művészet borából

Maradt még pár pohárral, gondolom,

És fejfájást se hoz e tiszta mámor,

Ha torozom a napi gondokon.

Kiszállok véle e cudar világból

És kikötök azúros partokon.

És szőke ákác bólint, csöndes béke

S ez szebb, mint minden Annák szőkesége!