BOSSZÚÁLLÁS

Jer Músa, súgallj számtalan sok átkokat

Dávid fejére; jer hamar.

Haragszom; elfelejtve van hív tisztelőd

Őnála: Téged is, ha most

Bosszút nem állunk, nem sokára megkacag;

Pedig Te általad nagy Ő.

Írj hát: “Mihelyt a Virti földre jut, legott

A Gráciák támadjanak

Ellene, s kikapván hintajából, hogy sehol

Ne érje a selyem gyepet,

Vigyék el udvarába Pybernek: nevess,

Oh! barna Zsitva, és örűlj.

Hogy elmehessen jó korán, igérni fog,

Tudom, sok Ódát; hasztalan.

Mindszent Havának végiig, vendég toló

Kását ne lásson asztalán.

Hát még? ha megszomjúzik, és Bátorkeszit

Kezd inni (várj, majd észre jössz!)

Míg jobb szemét pillantja, változzék bora

Mézes Tokajnak cseppivé.

Midőn kifáradt, és az álom édesen

Elfogta bágyadt tagjait:

Gágogjanak, lármázzanak, süvöltsenek

A ludak, az éh récék, s egyéb

Tollas lakói Pyber udvarának, úgy,

Hogy Dávid azt ne hallja meg.

Amelly szobába lakni ment, azt a hurut,

A nyughatatlanság egész

Táborral üsse meg, s legott, ha Ő kilép,

Ártatlanúl rohanja meg.”

Elég, szerettem Músa, már elég: talám

Számunkra most ír verseket.