BOSSZÚS, HALK VIRÁGÉNEK

Ugye, Uram, hogy mosolyogjak

S tovább virítsak Te szép, álnok,

Nagy parkodban,

Miként a fiatal virágok?

Így akarod, így kell akarnod,

Minden plántáknak ültetője:

Bú és gaz hogy

Leghűbb virágod be ne nőjje.

Mert ami van, mind Te virágod

S minek rostjait nedv-ár rójja,

Uram, Isten,

Mind a Te parkod virulója.

Akit Te életben tartottál,

Szirom-kincseket kire költél,

Neked drága

Mind, akit ifjan meg nem öltél.

Te szemeid nem nősen látók,

Nem fogja be kufár szegénység,

Neked mindegy

Virág-ifjuság, virág-vénség.

Akit Te virágzásra szántál,

Virágozzék, míg ki nem rántod

Ős kertedből.

S ugy-e, szépek a vén virágok?

Mérges szagu, vad burján-rózsák

Ifjas truccal mégis rám törnek.

Látod, látod:

Kölyök virágaid gyötörnek.

Üzenj nekik a tüzes Nappal,

Hogy szerelmed virág-hóbortja

Az a vénség,

Mely vénségét ifjuan hordja.

Üzenj nekik, hogy istenséged

Fekete rózsáért sovárog

S vágyad teltét

Virág-vénülésig bevárod.

Én, jó Uram, fekete rózsád,

Élek, ha diktálod, hogy éljek,

De vigyázz rám:

Lázongnak a virág-cselédek.

Te ültettél, Te vénitettél,

Virágoztam, ahogy akartad,

Mit akarsz még:

Virágozzak vagy rontva haljak?

Vidítnod kell ily ritka plántát

Neked, Te, egyedül nem dőre

S kénkövekkel

Csapnod minden leselkedőre.

De addig, ugye, mosolyogjak

S tovább virítsak Te szép, álnok

Nagy parkodban,

Miként a fiatal virágok?