BOTH BAJNOK ÖZVEGYE

Hunyad alatt, egy kis házban,

Élt az özvegy, talpig gyászban;

Mint gyümölcs a fát, lehajtja

Nehéz gondja, gondolatja:

Neveletlen négy magzatja.

„Gyertek elő - monda - gyertek

Négy apátlan árva gyermek:

Hadd szelek most a kenyérből,

Nem puhából, nem fehérből:

Csak az árvai szegényből!

Hatalommal a rokon-had

Elfoglalta birtokunkat:

Ide látszik a ház orma,

Ide barnúl régi tornya,

Ide villog a vitorla.

Jaj! mert aki védelmezze,

Messze van az tőlünk, messze:

Levél oda el nem juthat,

Izenő szó oda nem hat,

Követ onnan hírt nem hozhat.

Mert szószóló nyelve néma,

Ótalmazó karja béna;

Sírba szállott szemünk fénye,

Az özvegynek a reménye,

Az árvának a törvénye!

Cserna vizén zúg a malom:

Más veszi a vámot azon;

Másnak zöldell a domb hátja,

Másnak a völgy selyem ágya, -

Még az Isten is megáldja!

Kérdezi majd a jövevény:

Bothi Bajnok hol van szegény?

Both elesett, a hű bajnok,

És az árvák, és az anyjok, -

Tudja Isten, merre vannak!”

Hunyad alatt egy kis házban

Ül az özvegy, földig gyászban;

Mint gyümölcs a fát, lehajtja

Nehéz gondja, gondolatja:

Neveletlen négy magzatja.