BÚCSÚ [1]

Szép Etelka, kit szivembe

Nem mulólag vettelek be,

Kit nem csalfa gondolattal,

Nem, sebes lángindulattal

Vesztemig kedveltelek,

Szép Etelka, halld utolszor,

Amit sóhajt e csekély sor:

Légy áldott! isten veled!

Nem szerelmet kérek, ó már

Vége annak, más dolog vár,

Búcsut venni rettegek.

Annak, aki évek olta

Várt, remélt, s hogy ez megcsalta

Kínos édes szenvedéssel,

Hasztalan hű érezéssel

Mégis érted, érted ég,

Búcsut venni szabad annak,

Mindenek ha elmaradnak,

Búcsut venni nem tilos.

Inkább válnám életemtől,

Elszakadnék en szivemtől,

Poklot érted megkerülném,

Minden jómat eltemetném

Inkább, mint elhagyjalak.

Mégis el kell mennem immár,

Kedvedet nem lelhetem már,

Haldokol reményem is.

Isten hát veled szerelmem!

Légy te boldog énhelyettem,

Boldogabb mint én valék.

Szép szemednek szép sugárán

Jó szivednek gyenge halmán

Bánatok ne üljenek.

Mint kis parton szép virágszál

Csínosan terűlt gyöpön áll,

Hol fejét a harmat árja

Kis tövét futó hab járja;

Szellő játszik fürteivel,

Szép verőfény kebelével,

Akkép folyjon életed.

A vidámság, boldog érzés

Közt ne lepjen gyászos végzés,

Bút ne szűljön örömed.

Én ki látom a jövendőt,

Érzem a búban veszendőt,

Elfogadom sorsomat,

S majd ha élni már meguntam,

Halni mégis nem kivántam

S élni, halni nem tudok,

És nem érdemlett bajomban,

Gyógyíthatlan bánatomban

Elvadulva bujdosom,

Az lesz édes gondolatom,

Ha szivemből kívánhatom,

Hogy kit oly heven szerettem,

Százszor boldog légy helyettem.

Boldogabb, mint én valék.