Búcsú [2]

Az itélet szól a tornyon:

Üt az óra, fönn a horgony;

Menni kell - Isten veled.

Utójára most csókollak...

Oh hogy most érzem, tudom csak,

Mennyire szerettelek!

Néma ajkad oly beszédes,

Sohase volt olyan édes;

Olyan édes - és ugy fáj!

Elhagyom én e vidéket;

De el nem föd soha téged,

Nincsen az a messze táj!

A hajón a könnyü podgyász,

A szivemen a nehéz gyász,

Az égen sötét ború.

Most csöngetnek utójára -

Az itélet trombitája

Nem lehet oly szomorú!