Búcsú [3]

Mily szépen alkonyul a végtelenség.

Az égen bíbor és fekete zászlók

Vonulnak ünnepélyes komolyan

A napnak legutolsó sugarában.

Rőt paripákon komor óriások

Ügetnek ismeretlen táj felé,

Tavaszi égi háború után.

Zenék és sírások törnek feléjük

Az elboruló földről s ők vonulnak

Némán, kevélyen, magasan, dicsőn.

Búsulva ciprus és babér között,

Szeretnék tovaszállani velük

Minden nyomoron, kínon túl. De engem

A porba vert a sors. Az égi zászlók

Tovább lobognak és az óriások

Tovább robognak és sírom fölött

Oly szépen alkonyul a végtelenség.